Az íróról, ki is az a Thomas Brown

Thomas Brown egy írói álnév, nem egy fiktív személy, nem azért jelenik meg álnéven mert titkolni valója lenne, hanem mert ez így mindenkinek jobb.

Thomas Brown a ’60-as években született Budapesten, itt is nőtt fel, és itt is végezte iskolai tanulmányait. Thomas már kicsi gyerekként is más szemmel látta a világot, amire “mindenki” azt mondta hogy fehér, abban Ő színeket is látott.

De ne vágjunk a közepébe, inkább engedjük át neki a szót, pontosabban a betűket, hisz abban ő a jó.

Thomas Brown vagyok. Nem vagyok író, ez csak így alakult. Az idők folyamán összegyűlt bennem egy sor olyan dolog, ami nyomasztott, ami rám nyomta a bélyegét, és ezért döntöttem úgy hogy kiírom magamból.

A történet már régen elkezdődött, ami az írás alapjául szolgál, ám nem tudom megmondani hogy pontosan mikor kezdődött. Régen.
A fiatalkorom szokványos módon zajlott, nem volt benne semmi olyan, amit a szocializmus megtiltott, vagy elrejtett az emberek elől. A lényegi változás akkor kezdődött, amikor letépték a vasfüggönyt. Ekkor láthattuk meg igazán, mi is van a világon, amiről addig nem tudtunk, vagy csak nagyon halvány részleteket.

Az igazi változás akkor állt be, amikor mindenki számára elérhetővé vált az internet. Ezt böngésztem mindig, ha csak tehettem, és ebből merítettem a későbbi íráshoz az alapot is. Amikor elkezdtem felismerni, hogy a világ nem egészen olyan, amilyennek azt bemutatták, illetve megtanultuk az iskolában, akkor kezdett számomra egyre érdekesebb válni, és egyre többet akartam tudni róla. A folyamat önmagába hajlik, hisz minél több az ismeret, annál több a kérdés. Volt egy idő amikor azt gondoltam, hogy már mindent tudok, de legalábbis eleget ahhoz, hogy az leírjam.

Később rájöttem arra is, hogy a több tudás, még nem elég, mert azt látom magam körül, hogy az emberek be vannak gubódzva, és nem látják azt, ami valójában eléggé szembetűnő. Aztán a felismerés elég sokkoló volt, amikor észrevettem, hogy sokan látják, tudják, és mégis rezzenéstelenül mennek tovább, mintha semmi sem történt volna.

Ezért nem veszik észre azt, ami körülöttük van, azt a világot amiben élnek. Ahogy Keanu Reeves is mondta: A Matrix, egy dokumentumfilm!

 

 

 

2021 © Az Özönvíz - Powered By Platinum Design

Log in with your credentials

Forgot your details?